A Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által kezelt 2023. évi Csoóri Sándor Alapból a
“Hazai néptáncegyüttesek szakmai támogatása, programjainak megvalósítása, a közösségek megerősítése”
pályázaton a Csatangoló Tánccsoport és Hagyományőrző Egyesület
1 600 000 Ft-ot nyert.
A pályázat 2022. július 1. és 2023. június 30. között valósult meg.
A pályázati támogatással elért eredményeink:
Oktatók, előadók, közreműködők tiszteletdíja, szakmai továbbképzés:
Néptáncegyüttesünk rendszeres (heti 2×2 óra) néptáncoktatásának biztosítása, új néptánc-koreográfiák készítése.
A pályázati időszakban mutattuk be „Azt gondoltam, míg a Világ” – Párok a mezőségi Magyarszováton című magyarszováti és új isaszegi koreográfiánkat, melyeket művészeti vezetőink, Taba Csaba ‘Benji’ és Fejér Erika készítettek.
Élő népzene:
Meghívásunkra a Piros Hetes Zenekar húzta a talpalávalót két isaszegi városi hagyományőrző rendezvényen, a szüreti napon és Szent Márton napján.
Útiköltség:
SZEGEK TALÁLKOZÓJA: IsaSZEG – KalotaSZEG szakmai kirándulás
Néptáncegyüttesünk 2022. szeptember 16-18. között kalotaszegi tanulmányúton vett részt, melynek buszköltségét támogatta jelen pályázat.
Meglátogattuk Györgyfalván Jaskó Marci gyűjteményét, felkerestük Magyarvistán Mátyás István ‘Mundruc’ szülőházát és nyughelyét a temetőben, megtekintettük a vistai református templomot.
Mérán Varga József ‘Hangya’ egykori házát látogattuk meg, majd Varga Gyuri bácsi mutatta be a Bivalymúzeumot. Inaktelkén Kálló Kati néni kalauzolt bennünket.
Népviselet vásárlása, készíttetése:
Gyermekcsoportunk részére új fellépő szoknyákat, felnőtt együttesünk részére új alsószoknyákat varrattunk.
Terembérleti díj:
Rákóczi úti próbatermünk terembérleti díjának egy részét jelen pályázatból fedeztük.
Reklám és PR költség:
Jelen pályázati forrásból fedeztük honlapunk tárhelyének szolgáltatási költségeit, kisebb grafikai tervezési munkák költségeit és azok nyomtatási költségeit, valamint a városi ünnepségeken néptáncegyüttesünk nevében elhelyezett koszorúinkat.
Köszönjük a Csoóri Sándor Alap támogatását, melyet egyesületünk tevékenységéhez nyújtott!












